A Nagy Sándor József Gimnázium

50. jubileumi évének tiszteletére készített dombormű átadása

 A rendezvényen megjelenteket dr. Dömötörné Papp Hargita igazgatónő köszöntötte.

"Ötven év, fél évszázad.

Sok ez vagy kevés, megítélés kérdése. Mindenesetre:

megszoktuk, megszerettük,

városunk egyik jelképének tartjuk a „nagysanyit”."

„Ötven éve működik Budakeszin gimnáziumunk, ebből 28 éve én is itt dolgozom. Életem részévé vált” − kezdte beszédét az igazgató asszony. Nem volt zökkenőmentes 50 év. Sokszor és sokan megkérdőjelezték iskolánk létjogosultságát.

Az elért eredményeink igazolták, hogy jó döntés volt a fenntartó részéről az iskola megtartása.

Jó döntés, mert aki az oktatást támogatja, az a jövőt támogatja.

A családias légkör, az iskola szellemisége, az elért eredmények teszik vonzóvá iskolánkat.

Büszkék vagyunk a 70−80%-os egyetemi felvételi eredményeinkre, sporteredményeinkre, évkönyvünkre, visszajáró öregdiákjainkra,

továbbá arra, hogy elnyertük az ökoiskola címet.

(Gábor Emese szobrász beszédet mond az iskola egykori diákja)

Mint dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia polgármester asszony rövid beszédében elmondta:

a dombormű avatása túlmutat településünkön, fontos az egész térségnek, az egész országnak.

Fontos minden műhely,

amely 50 évig jól teljesíti misszióját.

Rengeteg minden változott 50 év alatt. Budakeszi a hatvanas években kis falu volt, túl a kitelepítésen,

túl az ’56-os forradalmon, a megtorlásokon, épült a puha diktatúra.

Budakeszi a rendszerváltozás óta hatalmas fejlődésen ment át:

erős várossá vált, hatalmas szellemi tőkével, fiatal és növekvő lakossággal. Itt jó környezetben

jól lehet gyerekeket nevelni.

A városi jó környezethez hozzátartozik a jó iskola is.

A „nagysanyi” jó iskola lett, az egész Zsámbéki-medencéből ide vonzza a tanulókat.

„Kívánom, hogy tanulni és dolgozni jól tudó, elkötelezett emberek kerüljenek

ki ezután is innen, ebből az iskolából” − fejezte be köszöntőjét

a polgármester asszony.

„Ez az emléktábla Nagy Sándor Józsefnek állít emléket,

aki az aradi vértanúk egyike

− kezdte beszédét

Hende Csaba honvédelmi miniszter.

  Ő is volt gimnazista, a Királyi Magyar Egyetemi Főgimnáziumba járt.

Az érettségi után hivatásos

katonának áll,

és mindig, minden időben, a végsőkig, egészen a bitófáig teljesítette kötelességét.

Ezt a példát, a kötelességtudást

kell példának említeni

a mai generációnak is.

„Szerezzetek Ti is érdemeket, soha ne látszani, hanem lenni akarjatok” − hangzott a megszívlelendő tanács.

Az ünnepi beszéd után leleplezték az emlékművet.

 Jelen volt a rendezvényen több környékbeli polgármester is, köztük Csenger-Zalán Zsolt zsámbéki polgármester,

országgyűlési képviselő is.

Kifejtette: a gimnázium jelentős intézménye a Zsámbéki-medencének. Mikor felvetődött az iskola megszüntetésének gondolata,

a teljes polgári összefogás ezt meg tudta akadályozni.

Hogy ez a döntés jónak bizonyult, fényesen bizonyítja az eltelt majd’ negyven év. Azóta több száz gyerek lépett innen ki az életbe.

Maga az emléktábla is közadakozásból készült.

Ez azt jelenti, hogy az emberek hisznek a gimnázium jövőjében, hogy erre az iskolára nagy szükség van. „Kívánom a diákoknak, hogy úgy gondoljanak iskolájukra, mint valódi alma materre” − fejezte be a beszédét a képviselő úr.

„Több hónapig készült ez a műremek” − idézte fel a közelmúltat a dombormű alkotója, Gábor Emese képzőművész. Szimbolikája a ’48-as zászlókat idézi, elöl az iskola címere, illetve Nagy Sándor József nevével, mellszobrának dombormű változatával.

Ez a portré összefogja a múltat

(a zászló),

a jelent (az iskola)

és a jövőt, amelyet a névadó

tekintetéből láthatunk meg.

Jövőbe néz, pedig halálra ítélték.

Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy nagy a hite, és bízik abban, hogy az igazság egyszer majd előjön.

„A név kötelez, predesztinálja az elnevezettet.

Nagy Sándor József komoly,

elszánt, magas intelligenciájú

hazafi volt, kemény tekintetű, tartást sugárzó, mártírhoz méltó vonásokkal.

Amit sugall tekintete: határozottság, tisztelet, alázat, kitartás, hazafiság, mind követendő példa.

Példaképet állít az iskola tanulói elé.

Egy szobor ugyanis nemcsak tárgy, hanem szellemiséget képvisel,

átad, hordoz, meghatároz.

Egy szobor állítása a múltra való emlékezés a jelenben, de egy fohász is a jövő felé.

A jelen csak akkor lehet élő valóság,

ha van hitünk a jövőben.

Kívánom, hogy Nagy Sándor József szellemisége szellemet teremtsen” − fejezte be beszédét a művésznő.

Illetve: beszédének a legvégén idézte a vértanú tábornok kivégzése előtti utolsó mondatait:

„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni,

mintha semmit sem tettem volna életemben.

Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

E megrendítő mondattal fejeződött az ünnepi együttlét, melyet a Szózat közös eléneklése tett még ünnepélyesebbé.

Forrás:Budakeszi Hírmondó,

Szabó Tibor Mihály

Szerk.: NETWORK Budakeszi Klub, Szathmáry Olga Ottilia