AChina Disabled People’s

Performing Art Troup

Fogyatékkal élő,siketnéma

művészek együttese

MY DREAM -

Világszám Pekingből!

A társulat fogyatékkal élő művészekből áll, akik maximális akaraterővel küzdenek azért, hogy professzionális produkciót hozzanak létre, és ezzel is segítsék a fogyatékossággal élők elfogadását. Kínában 80 millió fölött van a különféle fogyatékossággal élők száma.

Az 1987-ben alakult China Disabled People’s Performing Art Troup félszáz látás- és hallássérült, illetve mozgásában korlátozott művészt tömörít, akik világszerte turnéznak ezzel a szokatlan és figyelemreméltó produkcióval.

Számtalan parabolát hallgathatunk a fogyatékossággal élők akaraterejéről, sőt, olykor a társulat egy-egy tagjának megrázó sorsa is felvillan, a My Dream – Álmom ennek ellenére nem más, mint egy nagyszabású, szórakoztató gálaműsor, melyben megfér egymás mellett a klasszikus balett, a latin táncok, a modern tánc, az árnyjáték, a klasszikus zene, a dzsessz és a népszerű popdalok egyaránt.

A jelmezek és kellékek káprázatosan díszesek és pompásak, de leginkább arra emlékeztetnek, mintha egy kislány jelmezbálba készülne, élete legszebb ruhájában.

Persze ebből az aspektusból semmi nem tűnik túlzásnak, még a színpompás, repkedő pillangók, a megelevenedett páva vagy a hollywoodi glamúr sem.

Nosztalgikus bája van annak is, amikor egy táncosnő hatalmas, forgó lepelben Loie Fuller legendás Szerpentintáncát idézi.

A leglátványosabb produkció mégis az Ezer karú Bodhisattva, mely a társulat védjegyévé is vált: ebben egymás mögött felsorakozó, aranyszín ruhás táncosnők finom és kifejező karmozdulatai teremtenek folyton változó, kavargó harmóniát.

A kis időeltolásokkal, kánonszerű rendben fodrozódó kezek tánca azt a képzetet kelti, mintha csak egyetlen táncosnőt látnánk, számtalan, legyezőszerűen hullámzó karral.

A We Are the World, ami jelen esetben arra figyelmeztet, hogy mindig az a fontosabb, ami összeköt minket, emberi lényeket, és nem az, ami elválaszt. A konferanszié olykor egyes fellépő művészek élettörténetét is elmeséli, a legmegrendítőbb talán a társulat fiatal szaxofonosának története, aki tizennégy évesen vesztette el a szeme világát, majd a szülei szaxofont vettek neki, hogy búskomorságát elűzzék, és a fiú pár év alatt, rengeteg gyakorlással az ország legjobb szaxofonművészei közé jutott. A társulat zongorista-énekese is kimagasló tehetség, így picit hiányolom, hogy nem készült egy részletes szóróanyag a fellépő művészekről, hogy visszakereshetők legyenek a legjobbak.

Torokszorító paradoxon...

Hogyan tudnak például látássérült zenészek hallássérült

és néma táncosoknak játszani?

- Hogyan képesek tartani a ritmust hallássérült táncosok?

- Hogy lehetséges, hogy a zenészek nem látják a táncosokat, a táncosok nem hallják a zenészeket, a produkciók mégis hibátlanok?

Bár sokat segít, hogy a hallássérült táncosok is érzik a zene vibrációját, az igazi megoldás az, hogy a színpad két oldalán konduktorok állnak, akik hatalmas, kifejező kézmozdulatokkal koordinálják, vezénylik a mozgásukat, és ahogy az egy korábbi interjúból kiderült, ez a különleges módszer vált be a táncosoknak a koreográfiák megtanulásában is.

A My Dream előadói nemcsak a fogyatékkal élők álmait fogalmazzák meg a tánc és a zene nyelvén, hanem az érzékelhetőn túli világ médiumaként üzenetet is közvetítenek szépségről, harmóniáról, szeretetről, és a mássággal való megbékélést hirdetik.

Forrás: www.revizoronline.hu,

Szerk.: Szathmáry Olga Ottília