Mesél a múlt 

A nagy postalopás

magyar módra 1884-ből

1884-ben óriási szenzációt keltett,

hogy a budapesti főposta udvaráról eltűnt egy postai pénzes láda,

benne rettentő sok pénzzel.

A tolvajok csak 1895-ben lepleződtek le titkos rendőri megfigyelések következtében.

Erről szól az alábbi történet.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. 1884-ben vagyunk. A budapesti főposta udvarán három pénzszállító láda (közkeletű nevén: posztkiszli) várakozik elszállításra. A lezárt pénzes ládákat a postaszolgák zárható szállító kosarakba helyezik, majd az első darabot kicipelik a postakocsira. Mire visszaérnek az újabb csomagért, az egyik láda, benne 240 ezer forinttal eltűnik.

A vasból készült, biztonsági zárral ellátott pénzes láda súlya 30-35 kg volt.

A vesszőből font, zöld vászonnal borított kosár mérete 60x36x36 cm.

A megijedt szolgák  nyomban fellármázzák a hivatalt. Hamarosan megjelennek a rendőrségi nyomozók is,

és elkezdődnek a kihallgatások: ki mit csinált, ki hol állt, ki kit látott és kit nem.

De minden hiába, bizonyíték nem kerül elő. Nem volt mit tenni, a  rendőrség

- mint később kiderült, csak látszólag -

ad acta tette az ügyet.

A sajtó persze nem felejtette el a kudarcot, és az elkövetkező években adott szituációkban mindig felemlegette, ezzel is kellemetlen perceket okozva a rendőrségi vezetőknek. Így teltek és múltak az évek a szépen gyarapodó magyar fővárosban. 

A fővárosi rendőrségnek volt azonban egy ambiciózus és szívós vezetője,

Bérczi Béla. Bérczi a módszeres titkos megfigyeléseknek volt a híve.

Ettől kezdve titkosrendőrök figyelték meg a főpostai lopáskor jelen lévő valamennyi postás életmódját.

Arra voltak kíváncsiak, nem áll-e valakinél váratlanul nagy-nagy pénz a házhoz.

A megfigyeltek között volt Csombor Imre is. Csombor nem volt gyanúsabb a többieknél, mindössze egyike volt a megfigyelteknek.

Csombort 1887-ben hivatali átszervezés miatt elbocsátották a postától.

A munkanélkülivé vált Csombor azonban nem esett kétségbe,

hanem vállalkozásba kezdett.

Szerény kocsmát nyitott a Pál utcában.

Az üzlet nem ment valami fényesen, Csombor életszínvonala sem változott. Teltek, múltak az évek.

Csombor szerencséje 1890-ben azonban jelentősen megváltozott.

Kibérelte az Üllői út 14. számú házban működő Arany Sas fogadót.

Az Arany Sas fogadó a vidékről szekérrel bejövő utazók közismert szállóhelye volt, nagy átmenőforgalommal.

A nyereség szépen gyarapodott,

a fogadó jó híre viszont lehanyatlott.

Hogy pontosan mi történt, azt nem lehet tudni, az azonban bizonyos, a fogadó "erkölcstelen üzelmek" helyszíne lett.

Vélhetőleg ez azt jelenti, hogy tiltott prostitúció folyt

az emeleti hálószobákban.

Száz szónak is egy a vége,

1892-ben Csombort a fogadó béli erkölcstelenség miatt

20 napi fogságra és pénzbüntetésre ítélték.

Úgy gondolom, már e tiltott üzelmek leleplezésében is nagy szerepe lehetett a Csombort figyelő titkosrendőrnek.

De a java, még csak ezután jött.

Mit tesz isten, amíg Csombor elzárva hűsölt, megjelent a fogadóban ritkán látott külföldi ismerőse.

A névtelen ismerős meghökkenve hallgatta, hol is van éppen az ő jó Imre barátja, majd dolga végezetlenül távozott az épületből, és sohasem jött vissza. 

És ez volt a rendőrség számára az első nyom.

A nyomozók hamarosan kiderítették,

hogy az idegen nem más, mint Csombor egykori lakótársa,

a ma már Dalmáciában élő

Supisics (Subisics, Supicic?) József. 

Innentől már nem volt megállás.

Miből él ez az ember, honnét származik Supisics vagyona?

Az események 1895. augusztusában pörögtek fel igazán.

Bérczy Béla rendőrkapitány

Zárába utazott. 

Filmbe illő módon zajlott le

Supisics letartóztatása.

Bérczy a helyi illetékesekkel egy külön gőzhajóval Silba szigetére indult.

A rendőrkapitány a hajón tájékoztatta az osztrákokat a gyanúról és az összegyűlt bizonyítékokról, akiket meglepett ez a hosszú megfigyelőmunka. 

„Dacára annak, hogy majdnem öt órán át beszéltem, midőn a sziget közelébe ért a hajónk, én még nem fejezhettem be a referádát, úgy hogy megkértük a hajó kapitányát,

hogy vesztegeljen még egy ideig a tengeren.

Ez alatt mi egy bárkán elküldtük a velünk lévő csendőröket a szigetre,

hogy addig amíg mi megérkezünk szállják körül Supisics házát a szigeten lévő csendőrökkel együtt,

és ha valami gyanúst vennének észre, úgy fogják el rögtön Supisicsot, elfogása okául pedig mondják meg neki,

hogy a katonaságtól való szökése miatt történt, mint ahogy tényleg Supisics dezertált katona. (…) Midőn Paitone vizsgálóbíró megmagyarázta Supisicsnak

eljárásunk okát,

egészen elhalványodott és

konokul tagadott mindent. (…)

Először sokáig el akarta velünk hitetni az ő bulgáriai aranykeresésének és nagy aranyleletének meséjét. (…)

Amikor a Csombor nevet említettük előtte, teljesen megváltoztatta a magatartását.”

Csombor még aludt,

amikor a fővárosi rendőrök

megjelentek a lakásában.

Csombor vagyonának méretéről

csak a házkutatást követően

nyertek képet a nyomozók.

Kiderült, hogy a Városligetben, Zuglóban, Dunaszekcsőn és Cegléden

is vannak ingatlanai. 

Alapos kutatómunkát folytattak.

Belenéztek a kéményekbe,

sőt még a tükrök és festmények

kereteit is leszedték.

Az egyik képkeretben

készpénzt találtak elrejtve.

Végül Csombor is megtört,

és bevallotta a lopást.

A posztkiszli tolvaja állítólag azzal védekezett:

"Én jó hazafi vagyok.

Mit akarnak tőlem?"

A sztorinak lassan-lassan a végére érek. Mégsem tudom még azt mondani,

hogy itt a vége, fuss el véle.

A letartóztatások utáni néhány hétben ugyanis kiderült,

hogy hiába voltak a megfigyelések, a törvény szerint a  bűncselekmény elévült.

Nem volt mit tenni,

mindenkit szabadon kellett engedni.

 Az államkincstár pedig arra kényszerült, hogy az érintettektől polgári úton visszaperelje a kárát.

A polgári per iratait a Fővárosi Levéltárban megtalálhatjátok.

(Csak, úgy magyar mai módra

megjegyzem,

olyan ismerősmanagpság is...

nem is értem miért?

Network szerk. Szathmáry Olga Ottilia;

Talán az olvasóknak is? )

Forrás: www.flagmagazin

Network szerk. Szathmáry Olga Ottilia