Ágyból ébredve szaladtam a kastély tantermébe.
Már megkezdődött az óra, a gyerekek rég benn…
Szerettem volna látni Őket, s Olgi keresztmamám!
Hallottam kedvesen áradó magyarázó hangját,
s én még nem ülök padban, annak első sorában!
Kíváncsi voltam: tudtam bemennem nem szabad.

Kezem nem ért fel még a bejárat kilincséig sem.
Hatalmas, félelmetes fémkarmoknak képzeltem.
Tenyeremmel ütöttem, kétségbeesetten rugdostam
az ajtót és kiabáltam:„…nyikki Ocicának gyorsan!”

Korondán György keresztapám nyitotta mosolyogva.
Végre az iskolások között ülhettem nagy boldogan.

Gencsy Béla gróf saját tulajdonaként alakíthatta át
a főnemesi Károlyi családtól megvásárolt birtokát.
Szakolykert Kastélyának középső része iskolává lett:
az itt és a tanyákon élők, s cselédei gyermekeinek.
A második világháború idején egy bomba találta el
a parkot és a gyönyörű szökőkutat,

itt „régészkedtem”.

Itt nőhettem fel nővéremmel és unokatestvéreimmel.
Játszadozásaink kedves helyszínei változatosak voltak.
A gyümölcsös hatalmas germezdorfi cseresznyefái,
kerten túli tóba hajladozó fűzfák árnyat adó ligetei.
Felfedezhettük a padlás rejtelmeit, borús időn.
Ládákban fotók és pénzérmék, kincseket rejtőn.

Lábammal most is érzem az oszlopok forma talapzatát.
Kezem bőre érzékeli a vörös márvány hideg simaságát.
Talán csak én tudom melyek azok: lefestették, bemázolták.
Hiszen mi elmozdítható volt, azt a környékbéliek ellopták.
Gencsy gróf szökni segített: Szibériából Édesapám a hátán
cipelte„Málenkíj robot”-ról Szathmáry Károlyt, Nagyapám.

Zsalugáterek mögött, a szobák generációk múltját titkolják.
Kóbor lelkek lakoznak termekben, suttognak történelemről.
Sok régi karácsonyi emlékeink perceinek boldogságát őrzők.
Báli teremben zene csendül, hallik a ruhaköltemény suhanás.
Téli reggel szán csilingel, Ella grófnő Gúthra erdőbe kocsizott.
Történelemi idők viharos szeléről álmom remélem tanulságos!

Budakeszi, 2017. július 30.
Szathmáry Olga Ottilia