Szilágyi Domokos:

Hegyek, fák, füvek

Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld,

azúr menny,

 szívem rokonai,

kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,

izmaim emlékeznek ernyedőn, erdők, titokösvények,

farkas-szagúak,

lombkunyhók, égboltnyi lombfelhők,

csukott szemű lombalagutak,

fürdik, frissül a fáradtság itt, ahol a konok csönd üget,

róttam az erdőt, lépéseimből róttam nesz-betűket,

libegő muzsikát, lobogó kedvet mosolyos fák alá,

nap vére hullott, mintha leterített szarvas kínját kiáltaná,

nap vére hullott, elöntött a mindenség-fia-fény-suhogás,

szívemen, mint ághegyen mókus, ült a várakozás,

mint az éjszaka tetején a liliomszirmú csillagok

- pilla mögé bújt szemek, melyekbe a nappali fény belefagyott -,

a várakozás, hogy olvashassam remény-virág-betűitek,

s belém leheljétek a mindenség erejét, hegyek, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, erdők, harag-zöld,

 azúr menny, szívem rokonai,

kedvesek, emlékeimben látlak szelíden bólintani,

szelíden – ti vagytok a jóság -, meghitten – ti vagytok a csönd -,

jobbik felem tibennetek önmagát ismeri föl,

ti vagytok a béke: levegő, hogy lélegezhessék az emberiség,

ti vagytok a fegyver, védekezni, a halál ha újra kísért,

küldtök vakító magasságba, agyunk,

 szemünk szoktatni a végtelenhez,

a halál mihozzánk miattatok és érettetek türelmes,

ózonleheletű tájak, források, ti, erdők csillagai,

titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,

ha ujjaim begyén kiillan az akarás,

 szememből fénytelen porba hull a fény,

ti élesztitek újjá, ti, gazdag szívűek,

ha haldoklik is, a reményt,

tőletek orozzam a szót, a muzsikát, az észt, a szívet,

tőletek, mindig tőletek, hegyek, erdők, fák, füvek.

Hegyek, fák, füvek, ágak, harag-zöld,

 azúr menny, szívem rokonai,

titeket hívtalak-hívlak-idézlek vidítani, segíteni,

karcsú sziklák, szép fejűek, felhő-lépők, bátorítók,

szélben dzsiggelő bokorgyermekek, gondolkodó, felnőtt fenyők,

táncos patakok, újjáteremtők, mint az asszonyi csók,

szemérmes kis tisztások, pihentetők,

 s mint a szerelem, újjászülők,

sűrű örömök szülei, kovácsoljátok bennem

az acélpengésű akaratot -

simogató kéz, puha ágy, okos elme, akit bármikor szólíthatok,

ki sosem hagy el, ki érvel, meggyőz,

 s – tanácstalannak – tanácsot ad,

ölelő szerető, ki bánatot öl, nyugalmas öl, ki fiául fogad,

s biztat, hogy szép a harc, szép ez az emberi lét,

üt is, hogy eddzen, izzítja küzdelmem tüzét,

ki hű hozzám, hogy hű maradjak és józan és fegyelmezett -

köszönöm nektek, hegyek és erdők,

sziklák és lombok, fák, füvek.

Festmény: Kovács Emil Lajos

Nyári ragyogásban

Szerk.: NETWORK Versek, Idézetek, szép történetek Klub> Együtt Budakesziért Fórum vezetője: Szathmáry Olga Ottilia