Zalán Tibor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fáklya kialszik

Történelmi dráma két felvonásban

 

I. FELVONÁS

 

1. jelenet – Gyula, Kerecsényi szobája

GHYCZHY Kerecsényi asztala fölé görnyedve, nyögdécselve ír valamit.

GHYCZHY (Hangosan újra- és újraolvassa, amit addig írt, nehezére esik a művelet.)

Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, imígyen Amen. Végrendelkezem. Mert el leszünk veszve. És amiről végrendelkezem, az talán még nem lesz elveszve.

 

(Felugrik, de aztán nyugalmat erőltetve magára, visszaül.)

Emlékezzél végedre és sohasem

fogsz vétkezni, mondja az írás.

Ha gondolkozásunkat egész életünkön át egyáltalán semmi más fontos dologra nem irányítanánk, hanem a halandóságunkról való elmélkedés mintegy teljesen foglyul ejtené azt, és bár életünk hosszú évekig tartana is, mégsem tudnánk megérteni és ésszel egyáltalán föl nem érhetnénk azokat a dolgokat, amelyek annyira hozzátartoznak emberi mivoltunkhoz, hogy amikor az Isten fia emberségünket fölvette, az Atya nem engedte, hogy ő mint ember ettől a halandóságtól ment legyen. Bár ez az elmélkedés halandóságunkról és a végső dolgokról a maga lényegében nagyon keserűnek tűnik föl az egészséges ember előtt, mégis nagyon szükséges, hogy a ráemlékezés indítson minket az Isten iránti izzó szeretetre, s késztessen a jó cselekvésére és a rossz kerülésére, tegyen minket annál buzgóbbakká és készebbekké arra, hogy ezt a halandóságot levetkőzzük. Ühüm. Na, ezt a halandóságot még, momentán, nem vetkezném le egy darabig, én kegyes Istenem, ha hallasz éppen engem most egyéb fontosabb elfoglaltságaid között, tenném, ha ezt a ménkű sok pogányt ránk nem hoznád immáron sokadszor. Tovább! Valahogy majd csak haladunk valami felé… Kegyes és irgalmas Isten, mivelhogy a halandóságunkra és a végső dolgokra való emlékezés és emlékezet int, és a mostani nagyon veszedelmes idő forgandósága figyelmeztet, hogy intézkedjünk családunkról, azért tehát úgy irányíts minket, hogy ne érhessen a vád, hogy mások törvényes jogait sértjük, fele-barátainknak ártunk, a Te Isteni Felségedről megfeledkezünk. Ezt a mi utolsó akaratunkat is a Te ítéletednek vetjük alá. A fene se érti ezt meg így. De ha így kell, akkor így írom én is. Így írják évtizedek óta. Ja, ha így írták az írástudók… Bezzeg, nekik nem volt egyéb dolguk hülyeségek leírásánál, kardot sem láttak, csak falon lógni, kifényesítve. De így kell, azt mondták. Így vagyon írva… Tovább… Most jön a feleség, gyönnek a gyerekek… Negyvenhat évesen az ember már

gondolkodhat akár a haláláról is…

 

Innentől kezdve nem ír, csak járkál a közönség sorai között, olvas, és ideges, mert nem egészen érti, mi is van leírva a sorok között…

 

             Először is azt akarjuk, hogy amikor

a Te akaratod szerint,

Szent Isten, ezt a mi halandóságunkat

letesszük, és felcseréljük az örök

boldogsággal, minden fölösleges

pompa és költség nélkül temessenek el

ősi temetkezési helyünkön, és a

végtisztességet ne halogassák

hosszabb ideig, hanem egy hónapon

belül mindenképpen tartsák meg,

mivelhogy testünk, mint föld, nem

kíván mást, mint visszatérni a saját

eleméhez.

 

Meg, elrohad amúgy is, mert a test már

csak ilyen, hamar rohad, ha nincs

használatban… de ezt nem írtuk le…

A pogányok is, akiknek semmi hitük

nem volt, a föltámadásban semmi

reményük, azt tartották, hogy halandó

voltunk és a róla való gondolkodás, és

maga a halál valósággal minden

rettenetes dolgok között a

legrettenetesebb, mégis a végtelenül jó

és nagy Isten halandóságunkat a mi

számunkra, benne hívő és parancsait

engedelmesen követő keresztények

számára biztos kapuvá tette, hogy

azon keresztül szerezzük meg az örök

élet dicsőségét, és ezért van az, hogy

mindnyájan hívei, akik erre a

dicsőséges örökkévalóságra

vágyakozunk, csak ezen a kapun,

halandóságunkon keresztül és vágyaink

eltávoztatásával érhetjük el azt.

Az apostollal együtt fohászkodjunk és

mondjuk: bárcsak

megsemmisülnénk és lennénk

Krisztussal.

 

A Fölséges Úr Istennek bölcs

rendelését szemem előtt forgatván,

hogy egyszer az embernek meg kellyen

halni, márpedig, a dolgok jelen állása

szerint, én fölöttébb meg fogok, mert

az a kurva török hamarosan

megérkezik a város falaihoz, fől tettem

magamban, hogy már épp ne

öregségemre, csak a mostani

szorongatásimra való hivatkozással,

még ép és friss elmével,

kevés maradványimról Feleségem és

Gyermekeim kőzőtt utolsó

rendelésemet meg kivánom tenni, a

mint az Úr Istennek Nevében el is

kezdem Testamentomomat.

Lelkemet az Hatalmas Istennek a

honnand vettem, Testemet pedig én

Anyámnak a földnek ajánlom...

 

Rendelkezni óhajtok hát minden ingó

és ingatlan vagyonommal, mit nekem

az isten kevés útamon kezemhez

ajánlott…

 

Na, most kezdhetjük összeszedni,

amink van, tehát én most,

nevezetes Ghyczhy János

lovaskapitány…

 

Kicsapódik az ajtó,

Kerecsényi ront be

rajta.

 

KERECSÉNYI   Hogy a ménkű csapna beléd, itten fiskálkodsz, amikor kint éppen kezdődik a móka? Jössz te velem, bánatos képű Ghyczhy János, megyünk az udvarra, Kristófka fiam lőni tanul már, és épp ideje annak, hogy megtanulja a nyíllövést, mindenfelől azt párállják a begazolt népek, jön a török Gyula ellen, itten lőni kell majd tudni, és nem írni, nem a tudományokban mélyedni el…

GHYCZHY      Az már csak jön, nem holmi kárállás ez, kapitány.

KERECSÉNYI   Mi az az az már csak jön?

GHYCZHY      A kémek jelentései szerint nagyon is jön… A török… A nagy Szulimán régesrég úton van felénk, vagy Eger, vagy Szigetvár felé… Valaki felé biztosan… Majd eldönti, végül is hova tart. Maholnap itten van… valaki… és számlálhatatlanul sok török lesz majd vele. Meg még Erdélyből a székelyek is jönnek hozzájuk, törni a várat, bennünket hullajtani… A véreink, na, azok is jönnek a vérünkért, a várunkért… Eszi már a magyar a magyart is… cudar egy világ ez, annyit mondhatok, kapitány.

KERECSÉNYI   Nem mondhatsz. Ha jönnek, hát majd itt is maradnak. Hullaként, mind a földben. Kell a jó humusz ennek a derék békési földnek, hát nem igaz? Hanem, az jó vicc lesz ám, hogy amikor a törököt hazakergetjük Konstantinápolyba, vagy vissza az erdélyi váraiba, majd előkecmeregnek, ki tudja honnan, de mi tudjuk, hogy Erdélyből, János Zsigmond nyugalmas mocsarasából, vagy Ferdinánd, az osztrák császár védte területekről, mindegy is, ahol addig bújtatták a kövér seggüket az ostrom elől, a jó gyulai polgárok, akik ottan bölcsen kivárták, mennyit vérzünk, és elvérzünk-e itt, és ha mégis mi maradunk meg a romok fölött, majd visszaülnek meleg medvebundáikban a meleg házaikba, elfoglalják megint az általunk török hullákkal megtrágyázott földeket, és még meg is mondják nekünk, hol lakik az úristen, elszámoltatnak a puskaporral, a kő- és ágyúgolyókkal, az élelemmel és a borokkal, s talán még le is csukatnak bennünket az ostrom alatti garázda gazdálkodásunk miatt. Hogy harc közben mertünk enni, meg inni, meg túl sok puskaport és golyóbist elhasználni, kardokat törtünk el, és hagytuk, hogy a falakban kárt tegyen a török. A mi elszámoltatásunkkal lesznek elfoglalva, de az adókat majd ezentúl sem óhajtják megfizetni se nekünk, se másoknak. Magyar átok ez, édes fiam… Adót szedni igen, adózni – adózni, azt már nem.

GHYCZHY      Így lesz, ha…

KERECSÉNYI   Mi ha… hogy… ha?

GHYCZHY      Ha éppenséggel nem a török trágyázza meg velünk a gyulai vár környékét. Merthogy, lehet ám ilyen is, Kerecsényi uram.

KERECSÉNYI   Figyelj te rám most, és nagyon figyelj, te Ghyczhy János! Hát én hallottam, mit morogtál ott nagy fiskáliskodásaid közben az én szobámban, az én íróasztalom fölé görnyedezve. Hallottam, végrendeletet írtál. És az ilyesmi, főleg, ha kitudódik, nem szül jó vért! Jegyezd meg, és hirdesd is ki mindenkinek! Aki ebben a várban végrendeletet mer írni, és rajta kapatik, az abban az órában be is teljesítette a földi életét. Esküszöm, hogy a saját kezemmel nyiszatolom el a nyakát életlen késsel. Mi nem a halálra készülünk ebben a várban, hanem az életre! Megértetted? A győzelemre! És, el ne felejtsd, ha Kristófka kedvére kinyilazta magát, majd együtt szépen visszajövünk ebbe a szobába, és együtt szépen széttépjük azt a maszat-rongy írást, amit azzal a durva kezeddel összeeszkábáltál eddig – az én papíromon, az én tintámmal, és idegen végrendeletekből próbáltál meg elménckedni. Megértetted?

GHYCZHY      Meg, kapitány. Lehet így is.

KERECSÉNYI   Csak így lehet, Ghyczhy, mert ezt én így rendelem el. Na, akkor most menjünk, és mulassunk egy jót a céllövésben!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. jelenet – Gyulai vár, nézőtér rendezői jobb,

rendezői balról vívótér

Kristóf, húsz év körüli, vézna legény, elöl, a nézőtér jobb oldalán álldogál a fal mellett, kezében íj, tegzében nyilak. Várja az apját, arcán nyugtalanság. Kerecsényi érkezik Ghyczhyvel. A vívótéren két katona jelenik meg.

 

KERECSÉNYI   Hozzatok föl egy török foglyot a pincéből – céltáblának! Meg egy meszelynyi bort, nekem.

KATONA       Bor az még csak lenne… De nincs lent több török fogoly, kapitány úr.

KERECSÉNYI   Mi az, hogy nincs? Hát hogy portyáznak az én katonáim, hogy egy rongyos törököt sem tudnak elfogni nekem, hogy a fiamat célba lőni tanítsam rajta.

GHYCZHY      Egy van még lent… kapitány… de az nem céllövésre való.

KERECSÉNYI   Egy? Ha van, hozzátok!

GHYCZHY      Emlékeztetem, ő különleges fogoly, kapitány. Persa pasa fia, Iszkander, akinek a váltságdíjáért elküldte már Hasszánt, a kölyök szolgáját, hogy tízezer arany váltságdíjat hozzon érte.

KERECSÉNYI   És elhozta ez a Hasszán azokat az aranyakat? Láttam én már azokat az sárga pénzeket?

GHYCZHY      Még nem ért ide vele…

KERECSÉNYI   Ha nem, hát nem. Hozzátok föl legények azt a Iszkandert, a fiamnak gyakorolnia kell a céllövést, mire a többi turbános ideér, mesterlövész kell legyen belőle.

GHYCZHY      Uram… ezt az egyet ne! Vagy talán… mégse!

KERECSÉNYI   Neked kuss, Ghyczhy János! Kristóf, készülj! Először a bal lábát célozd meg, fiam! S ha eltaláltad, aztán a bal tenyerét. Ne aggódj, nem fog mozogni, ez is ki lesz kötve szépen, mint a többi. Csak sorban, lassúdadan sorban, hadd szenvedjen a pogány, megérdemel az minden szenvedést.

 

A katonák fölhozzák a pincéből Iszkandert. Fiatal legény, alig idősebb Kristófnál.

 

KERECSÉNYI   Kötözzétek ki! Kezét-lábát szét! Arccal felénk, hogy lássa, mi történik vele! Tanuljon meg ez a nyavalyás szembenézni a halállal!

ISZKANDER    Kegyelmezz az életemnek, Kerecsényi kapitány, Hasszán bármelyik percben itt lehet a váltságdíjjal. Apám, Persa pasa…

KERECSÉNYI   Minden perc késés közelebb visz a halálhoz, Iszkander. Nem csak téged, de bennünket is. Csakhogy, éppenséggel, téged hamarébb fog… Nem érdekel az apád, fiacskám. Már túl sokat késett az a Hasszán! Az is lehet, valahová meglógott a pénzzel. Nincs nekem időm ezzel foglalkozni… Kristóf, a bal lába szárát kapd el!

 

Kristóf némi tétovázás után megcélozza a török bal lábát, el is találja, Iszkander felordít.

 

KERECSÉNYI   Ordíts, Iszkander, így tanuljátok meg, milyen a szenvedés egy idegen országban, ahol semmi jogotok basáskodni és a lányainkat, asszonyainkat megbúbolni a szalmakazlak tövében és a tapasztott tisztaszobákban. Kristóf, most a bal kezét!

 

Kristóf céloz, és eltalálja Iszkander bal kezét. A török istentelenül jajgat, Kerecsényi torka szakadtából kacag, vele együtt a fia. Ghyczhy kényszeredetten velük tart a nevetésben, ő is belekortyint néha a poharába.

 

KERECSÉNYI   Derék fiú vagy, jeles vitéz lesz a fiamból. Te meg csak ordíts, török, a ti udvarotokban mi ordítanánk így.

ISZKANDER    Kegyelmezz az életemnek, jó Kerecsényi László! Ha másra nem tekintesz, nézz a fiadra, tekintsd szép ifjúságát, és nézd az én szép ifjúságomat! Gondolj bele apám bánatába! Neked is van egy fiad… Rá nézz most! Képzeld el, ha elveszítenéd egyszer őt, mi fájdalom nem érne…

KERECSÉNYI   Most a jobb lába szárát lődd el, fiam! Ha szeretne apád, Iszkander, elküldötte volna érted azt a szaros váltságpénzt; nincs kegyelem számodra. Lőj már, Kristófka, ne legyen mákos kalácsból a szíved! Ne légy ennyire anyámasszony katonája…

 

Kristóf dacosan lő, és térden találja a törököt.

 

KERECSÉNYI   Ez se rossz! Legközelebb kicsivel lejjebb, akkor emberesebb lövés lesz. Na, most a jobb kezét! Ne gatyázz már! A jobb kezét!

 

A nyílvessző a jobb kéznek éppen a közepén fúródik át. A török a fájdalomtól már félájult, nem tud ordítani sem.

KERECSÉNYI   Ezzel megvagyunk. Akkor most a mellét! A szívét… bal oldalon van, ne felejtsd el! Telibe a szívét, a nyomorultnak! Mit gatyázol vele annyit? Célozz, Kristófka, most jön a legfontosabb lövés! A többi csak előjáték… Ezt kell megtanulnod, a szív játékát!

Kristóf célba veszi a rémülten rángatózó Iszkandert, de ebben a pillanatban nagy robajjal szakad be a vár kapuja, és beront rajta Hasszán, a vívótérre szalad, és Iszkander lábához veti magát. Majd feláll, Kerecsényi felé fordul, ő előtte is hasra vágódik.

 

HASSZÁN   Megállni! Megállni! Kegyelmezz meg az én kedves gazdámnak, Kerecsényi kapitány! Hasszán elhozta a pénzt, többet, mint amennyit kívántál, íme, itt van húszezer arany!

KERECSÉNYI   Hm. Elkéstél vele, kutya! Már kiadtam a parancsot! És parancsot még soha nem vontam vissza életemben. Lőj, fiam! Mondtam én valaha is, hogy élve adom vissza a te gazdádnak a fiát tízezer arany fejében? Soha. Csak azt ígértem, hogy… visszakapja. Na, most visszakapja… elég döglötten ugyan, de visszakapja.

 

Kristóf habozva engedi le a nyilat.

 

KERECSÉNYI   A szentségit a fejednek, hülye gyerek! Azt mondtam, hogy lőj! Parancs! Gyula vár kapitánya parancsolja! A mellébe! Balra, ahol a szíve van annak a féregnek! Bele a szívébe! Eh, nyámnyila kölyök! Add ide azt a vackot!

 

Kitépi a fia kezéből a nyilat, megfeszíti a húrt. A nyílvessző végigsurrog az udvaron, s éppen a szívét találja el Iszkandernek.

 

KERECSÉNYI   Pontos voltam, fiam? Valamikor majd te is megtanulsz így lőni. Meg – a szíved is megkeményedik hozzá. Most már viheted a dögödet, Hasszán. Oldjátok le… De, előbb tépjétek le Hasszán övéről a váltságdíjat! És számoljátok át! Húszezer aranyért adom ki ezt a döglött kölyökkutyát annak a másik kutyának, aki bagzotta. Hát hiszen – megígértem, hogy kiadom, vagy nem? (Kacag.)

HASSZÁN (feltérdel, felnéz a halott Iszkanderre, sokáig nézi, keservesen sír) Meglakolsz te még a gonoszságodért, hírhedett Kerecsényi László, hitványabbul végzed, mint az én szegény gazdám bevégezte. Megtanulod te még, mi a szenvedés, megtanulsz te még sírni, kegyetlen magyar nagyúr!

KERECSÉNYI   Dobjátok ki ezt a szószátyár törököt, mielőtt meghallom, hogy mit átkozódik itt rajtam, és fel nem aprítom! És… vessétek utána a gazdája hulláját is! Vigye csak a gőgös apjához, a híres Persa basához, és mondja meg neki, hogy köszönöm a pénzét, megszolgáltam érte… És… gondosan zárjátok be utánuk a kaput! Most már ihatunk még egyet, Ghyczhy uram! Na, ne bámulj már ki a fejedből annyira, igyál, mára végeztünk. Azaz, egy kis papírtépés még lesz a szobámban…

(...)

 

 

A dráma teljes terjedelmében a 2013/5-ös Bárkában olvasható.

Forrás: http://www.barkaonline.hu

Szerk.: NETWORK Versek Idézetek szép történetek Klub, Együtt Budakesziért Fórum vezetője:

Szathmáry Olga Ottilia