Szathmáry Olga Ottilia
Éji köd fátylán túl

.
Vak éj ködfátyla alatt
szürke felhők sírnak.
Bánatom  bennem ég!
Sötét barlang mélyén
denevér szunnyadás.
Fejtetőre állított világ!
.
Szél sodorta falevél-lét,
csizmatalp tiporta fény.
Emberiség! Sarad fröccsen
a sárgult néma falevelekre.
Tehetetlen, kiszolgáltatottan
Nem szólnak csak belehalnak.
.
 

Bánatom szívembe hasított,
múlt és jelen vulkánfájdalom.
Transzcendens reményünk:
mennyországunk visszhangja,
csengettyűk csilingelő hangzata.

Szathmáry Olga Ottília
Mondd lesz-e sírom

Mondd lesz-e sírom,
 szemem, ha lehunyom?
Síromon virágok.
Fejfámat vígan faragjátok!
.
Szomorúfűz hajol le hozzám.
Dalol majd ott egy csalogány.
Rigó mindahány menedékre talál.
Nyughatatlan lelkem odaszáll.
.
 Van-e mennyország?
Szeretteim várnak még,
Kik sokszor öleltek rég.
 Szeretet ott újra rám talál !
.
Hamvaim szórjátok habokba?
Fogadják be örvények, amikor
fenségesen  virágzik ki a folyó.
Tiszának vizébe, vagy Dunába!

Szathmáry Olga Ottília

Ihász- Kovács Éva szeretetláng útja

(Tisztelgés és főhajtás Ihász-Kovács Éva halálának 5. évfordulóján)

Szeretet lángja égett-kísért életutadon

Meggyújtottad vele éjente a csillagokat

Eltévedt vándort asztalodhoz invitáltad

Ülnék még álmaid „meztelen küszöbére

Együtt nézhetnénk a kerekedő holdat

Kit befogadtál „Vendég” szeretetedre

Éhes voltam, mint kicsiny gyermeked

Lelki táplálékot adtál, „zsíros kenyeret”

Szavaid nem sárba és porba hulltanak

Örökre lelkembe égtek lényed egészével

Mikor Téged átölelhettelek oly jó volt

Beleremegtem szeretetérintésed által

Lángolón szereted égjen még soká

Bennem gyújtottad, szavad bíztatott

Izzó szikrákat szórtál szavakból szét

Mennyeknek országában lantod

Tovább szól és Veled dalolunk

Körbe üljük a megrakott tüzed

Melegszünk szeretetlángodnál

Átadott fáklyád viszem tovább!

Szathmáry Olga Ottília

Ablakom kitárult

 (Kovács Emil Lajos „Ablak c. festmény versihletés

Januári szél Te bolondos!

Ablakom sarkig kitárom.

Friss levegő ide betérjen,

szobámat  betöltse véled.

Világgá kiáltom boldogságom.

Fehér hó látványa sétára csalogat.

Unokáim végre szánkózhatnak!

Arcomon szívbéli mosolyom.

Hópelyheid földre hulltak.

Szerelem őszidőn

Szathmáry Olga Ottília

Őszi vörös szerelem

csorog le lelkemen.

Agyagba ragadtam,

mocsári ciprusként.

Már rég szívem két kéz,

gyökerestől kiszakította.

Angyal szárnyakon:

domb-tetőre szállok.

Zalai lankák között,

hűvös szél muzsikál.

Szathmáry Olga Ottília

Tavasz-vágyó

Rongyos, kopott kabátjába bújt a tavasz.

Foszló szövetén néha a napsugár átragyog.

Belesajdult fényességébe, világnyi fájdalom.

Fákat rázva zokog a szél, szürke égbolt alatt.

Vágyom már Föld illatára,

erdő üde zöldjére,

Dalukat zengető madaraknak,

vidám énekére.

Festettem Budai hegyek félkörívét, vászonra.

Szathmáry Olga Ottília

Nevető szerelmes szél

Szél a fellegeket kacagón kergeti.

Kék ég bodor báránykáit jobban szereti.

Sötét eső fergeteggel viaskodik búsan.

Fújja és csak fújja,neki gyürkőzik újra.

Fekete fergeteg ült az ég aljára.

Vágyón nézem a tünékeny napsugarakat.

Még rám mosolyog Vidám felhők közül.

Szathmáry Olga Ottília

Tavaszi zsongás

Tavaszi zsongás ébredt lelkemben.

Kecskefűz barkáján szorgos méhek

gyűjtik a virágport, járnak násztáncot.

Napfényben szárnyuk aranylón ragyog.

Lelkemben tavaszi zsongás ébredt.

Rózsabokor ágain buja vörös hajtások.

Ég felé törnek rügyekből pattanó bimbók.

Ma fű fa virág és a világ velem énekel.

Zsong a tavasz ébred a lelkem.

Szathmáry Olga Ottília

Avasi boglyák

(Kovács Emil Lajos festménye ihlette

Budakeszin elhallgatott kiállítása után)

Avasi lankán démoni dallamot zsong a szél.

Erdély felől felhőt terelgetve vidám dalra kél.

Fák hallgatják: szívek szavát, suttogja az erdő.

Dombra, tájra szerelem színeit festi őszidő.

Fiú és leány gyönyörűséggel

hemperegle róla.

Szathmáry Olga Ottília

Isten játéka

(Kalmár Zoltán fotója ihlette)

Isten játszott, kedvét töltötte:

lett napsugárlány.  

Megpihent Nagybánya- Máramaros

Firiza tónál.

Szelíden tündökölt kavicson,

hullámokon és fák ágán.

Víznek tükrében nézegette magát

az örök fény-lény.

Szathmáry Olga Ottília

Bennünk rejtekező álom

Álom! Ó’h Te bennünk rejtekező,

vélünk és általunk létező képidő.

Nyughatatlan agyunk játszadozása.

Megfejthetetlen életutunk válasza?

Ó’h Te bennünk rejtekező, álom!

Olyan vagy akár összetört kristályom.

Tünde fény, ki jő sötétben s elillan menten.

Pillanatnyi káprázat, lábamnál darabokban heverten.

Szathmáry Olga Ottília

Égi madarak földi paradicsoma

Szomszéd kertjében,nagy meggyfa.

Gyümölcsei megaszalódtak rajta.

Isten terített nékik, ez az Úr asztala.

Ég madárkáinak földi paradicsoma.

Galambcsapat szárnya ezüstösen csillan.

Hangos surrogással ébresztik a tájat.

SZATHMÁRY OLGA OTTÍLIA

 FŐNIXKÉNT ÉG BENNEM A TŰZ 

VERSESKÖTETEM MEGJELENT

Kapható:

a KÁPOLNA Könyvesboltban
(2092 Budakeszi Fő tér 6.)

és nálam, egyeztetés után:

a 06-30-375-36-26-os telefonszámon,

postai utánvéttel.

Ára: 3000 Ft

No meg a megrendezésre kerülő

költői esteken.

(Ezen időpontokról később adok tájékoztatást)

Előszó

 Lovag Bornemisza Attila

elnök-főszerkesztő

Batsányi-Cserhát Művész Kör

Szépet, nemeset, egyfajta ünnepélyeset érzek, amikor kezembe veszem Szathmáry Olga verseit.

Szathmáry Olga Ottília

IN MEMORIAM

FERENCZY-MIKOLA HÁZ

Hallom, miként sikoltattak a falak…

Magyar ajkakon elnémultak a szavak.

Barbár akaratra leromboltatott:

Nagybánya, Petőfi Sándor utca

rég múltú tizenegyes számú háza.

ERDÉLYBEN IMMÁRON HALOTT!

Sikoltottak a falak, mikor leomlottak!

NEM CSAK FALAK ÁLTAL HATÁROLT,

LAKATLAN HÁZ VOLT!

Benne öltött testet a múlt, mit leromboltak.

OTT TANYÁZTAK MŰVÉSZ LELKEK,

jövőt tervező mindennapi vendégek.

Szathmáry Olga Ottília

Gyermek voltam álmomban

Álmomban újra gyermek voltam.

Végre kiszökhettem…

Bundás kuvasz kutyám után lopóztam.

A kastély kerítése alatt az orgona

bokornál ásott osonáshoz, alagutat.

 Senki sem vehette észre

ki-be járatunkat.

Szathmáry Olga Ottília

Májusi mámor

Május mámorában úsznak szívek.

Sebekből vérzők, szerelemtől lángolók.

Mellkasomból kiszakítom.

Kezedbe szívem oda adom.

Férfiként, ha megbecsülöd:

szíved cserébe nekem adod.

Május mámorának éjjelén csillag

világol ezer szám, ébred a fény…

Bolygónk ellipszis pályán ballag,

Ő a nap körüli a szerelem-remény.

Lelkedben szeretet és büszkeség.
Van-e Náladnál önzetlenebb lény?
Aki ennyire kedves és szerény.
Benned ölt testet a női tisztesség.

Istentől annyi tálentumot kaptál!
Tehetség és szeretet benned él.
Szereted a tavaszi szellő, miként zenél.
A madarat, ahogyan hegyeken át száll.

Szathmáry Olga Ottília

Adventi várakozás

Hófehér Adventet szült,

Mennyeknek hona.

Vakító fehérség terült a tájra.

Minden puha paplan alá került.

TÁJRA,

HÁZRA,

HEGYOROMRA;

NO, MEG MIKULÁS HOMLOKÁRA.

Szathmáry Olga Ottília
Szerelem köpönyege

Szerelem könnyű köpönyegén,

pereg könnyed könnyedén.

Szíved vas marok szorítja.

Nem ereszti, fogva tartja.

Szerelem lehet pillantásra.

Életutak hosszú vándorlása.

Fellobbanó ritka szikra.

Tűzvész, perzselő pirkadata.

Szerelem. Mondd ki a szót!

Az átkot és gyönyört hozót.

Mi felgyújt és elemészt.

Vágyat, kovászként keleszt

Szerelem.

Szathmáry Olga Ottília

Halottak napján

Lelkemben gyertyaláng.

Számomra boldog nap, emlékek…

Elhunyt szeretteim bennem élnek.

Szeretetük szüntelen bennem ég.

Mosolyog rám Nagymamám.

Sok együtt töltött pillanatunk őrzöm.

Futottam ölelő karodba…

Éjjel, szaladtam ágyadba!

Megelevenednek könnyes meséid:

csillagok útjáról, mennyek kapujáról.

Regék négy tenger mosta Magyarországról.

Nagyon szerettek Téged Unokáid!